|
Tömörfa munkalapok
Tömörfából készült konyhabútorok igen régóta léteznek. Ugyanebből az anyagból előállított munkalapok legalább ugyanolyan régóta elérhetőek, noha sokkal kevésbé terjedtek el, mivel a fa különösen intenzív ápolást igényel. Hogy a tömörfa munkalapok a természetes kinézetüket megőrizzék bio olajjal kezelik azokat.
Legfőbb előnye az anyag exkluzivitásában és melegségében rejlik. A fa erezetének szépsége különösen nagyobb felületeken érvényesül jól. Az évek folyamán utánozhatatlan patinára tesz szert, olyanra, amilyet az antik bútorokon is megcsodálhatunk.
Bizonyára senki sem várja el ettől a nemes anyagtól, hogy a vágással és karcolással szemben ellenálló legyen. Csak az válassza ezt az anyagot, aki rendszeresen tudja ápolni, mivel a felület víztaszító képessége csak rendszeres felületkezeléssel (olajozással) őrízhető meg.
Munkalapok természetes kőből - a keménység a döntő
A kőből készült munkalapokat két csoportra osztjuk: a puha kövekre (mint pl. márvány, mészkő, pala) és a kemény kőzetekre (ilyen a gránit, granulit). A két csoport közötti különbség a kőzet keménységi fokában rejlik, ami egyben az igénybevehetőséget is meghatározza.
A márvány igen könnyen összekarcolódik, ezzel szemben a gránitból készült munkalapok tökéletesen karc- és vágásállóak. Ez utóbbi esetben előbb adja meg magát a kés, mint a felület. A természetes kőből készült munkalapok - mivel sem fa, sem forgácslap hordozóanyagot nem alkalmaznak a gyártásnál - tökéletesen vízlállóak. A mosogató és főzőlap kivágásainak tömítése ennek ellenére elengedhetetlen, mivel az esetleg beszivágró víz a kivágás allatti szekrényrészeket károsíthatná, annak ellenére, hogy a munkapulton egyáltalán nem hagyna nyomot.
A gránit munkalapok fényűző megjelenést kölcsönöznek a konyhának. A puhább márvánnyal és mészkővel ellentétben a gránit hőálló és keményebb az acélnál. Ennek a különleges keménységnek köszönhetően a gránit megmunkálási ideje mintegy hússzorosa a márványénak. Ez egyben magyarázatot ad arra is, hogy a márványból készült munkalapokat miért felületkezelik védőlakkal. A használat során keletkező karcolásnyomok - az ún. márványpatina - konyhai viszonylatokban ennek ellenére sem kerülhető el.
A természetes kőből készült munkapultok magas árkategóriába tartoznak, ezért cserébe a vásárló minden esetben egyedülálló darabot kap.
Mivel a gránti a legkedveltebb a természetes kőből készült munkalapok közül, vizsgáljuk meg egy kicsit közelebbről ezt a nemes anyagot.
A nyugodt mintázatú gránit munkalapok különböző színváltozatokban kaphatók.
Különösen nehezen karcolódnak és jó ellenállóképességgel rendelkeznek. A felületükre került zsírt, olajat vagy savtartalmú élelmiszereket (mint pl. a narancslé) ennek ellenére haladéktalanul el kell távolítani.
A kőből készült munkalapok - eltekintve a leejtett edények miatt fokozottan fennálló törésveszélytől - ideális konyhai anyagok, mert eleget tesznek a használat követelményeinek.
A munkalap ezen fajtájának megrendelése csakúgy, mint beépítése azonban különleges szaktudást igényel a konyhatervezőtől és a beszerelést végző szakembertől egyaránt, mivel a kezdet kezdetétől minden méretnek pontosan egyeznie kell. Minden egyes utómunkálatot kőfaragónak kell elvégeznie. Ezért fontos a munkalap hosszát, szögeit, kivágásait milliméteres pontossággal meghatározni.
Homogén akril lapok - kiváló alternatíva
Aki nem kíván a természetes kövek luxusával élni, annak kiváló alternatívát nyújtanak az ásványi anyagokból előállított munkalapok. Ebben az esetben kémiai úton előállított anyagról van szó, melynek összetevői természetes ásványok (kvarc vagy gránit) és akril. Az összetételnek köszönhetően az anyag (lap formában) hagyományos, fa megmunkálására használt eszközökkel fűrészelhető, fúrható, marható, csiszolható.
Ezek az ásványi anyaggal sűrűn töltött akril munkalapok egyesítik a kő tartósságát a műgyanta ütésállóságával és pórusmentességével. Az eredmény illat- és íz semleges, kiválóan hőálló, strapabíró munkalapok. A szűkkeresztmetszet a felület keménysége. Egy olyan anyag, amely természetes módon megmunkálható törvényszerűen nem lehet ellenálló a vágással, karcolással szemben. Ezek a használat során keletkező "csorbák" persze polírozással könnyen eltávolíthatók, mivel az anyag tömör és - keresztmetszetét tekintve - mindenhol azonos minőségű.
Homogén akril lapok használatával nagyméretű, fugamentes felületek kialakítása vagy munkalap síkjában elhelyezkedő mosogatótálak beépítése egyformán egyszerű.
Ez a kellemes tapintású anyag, mely teljes vastagságában színezett és mintázott nagyon könnyen tisztítható és karbantartható.
Nemesacél - rozsdamentes és könnyen kezelhető
A félprofesszionális konyhaberendezések divatjával a nemesacél munkapultok elterjedése is fokozódik. A nemesacél nem rozsdásodik, a króm és a nikkel házassága biztosítja, hogy az anyag a konyhai mindennapok követelményeinek eleget tegyen és egyben a hosszú élettartamot is fémjelzi. A 18/10 nemesacél hőálló, pórusmentes, lúgokkal szemben ellenálló, rugalmas és ütésálló. Ezen előnyös tulajdonságok hallatán nem csoda, hogy az anyagot egyre gyakrabban alkalmazzák konyhai munkalapként is.
Nemesacél beépíthető készülékekkel kombinálva - legyen akár matt, szálhúzott vagy magasfényű, polírozott - a profi konyhákból már jól ismert légkört teremtik meg a konyhában.
Speciális felületkezeléssel és megfelelő ápolószerekkel a víz és a szennyeződés "lepereg" a pultról, nem látszanak meg az ujjlenyomatok, a zsírfoltok, illetve vízkőlerakódás sem keletkezik.
Bármelyik munkalapot választjuk is, mindegyiknél fennáll, hogy a konyhai pult különösen akkor érvényesül jól, ha az alsó és a felső elemsor közötti fal burkolatával kiemeljük, vagy finoman harmonizáljuk. A bemutatott anyagok mindegyike alkalmazható falburkolatként is, kimondottan harmonikus, homogén megjelenést kölcsönözve a konyhának.
|